Most lehet, hogy Herczog Edit (anti-)fan-clubnak fogunk kinézni, de az egybeesést megpróbáljuk rákenni a felpörgött szocialista képviselőnőre.

A THM ugyanis Brüsszelbe megy. Mivel ez a fajta hitelkamat még kiskorú, és nem ülhet egyedül a repülőgépre, elkíséri őt Edit-néni. A szocialista frakció EP-képviselőnője ugyanis úgy döntött, kérdést intéz az Európai Bizottsághoz az uzsorakamatok ügyében.

Mi értékeljük ezt a kezdeményezést, hiszen a Provident Zrt.-re jellemző 300 százalék fölötti kamatozással nyújtott hitelek ellen valamit tenni kell, az fix. Az minimum volt, hogy levették a hirdetéseiket. A mi szemünket is régóta szúrta a "jajj, át kell mennünk a szomszédba nézni a kedvenc sorozatunkat" c. reklám.

Vannak azonban kétségeink az eljárás hatékonyságát illetően. Igaz, az EP részéről ez (majdnem) a maximum, amit meg lehet tenni.* A Bizottsághoz intézett kérdésekről eláruljuk, hogy eljárásilag semmilyen kötelezettséget nem jelent. Az EP eljárási szabályzatában csak annyi van, hogy a válasznak 3 héten belül meg kell érkeznie. E mellett még a következő dörgedelem olvasható: " a válaszok tömörek legyenek és a kérdés tárgyára vonatkozzanak".

A képviselőnő védelmére felhozható, hogy a lépés figyelemfelkeltésnek jó (és persze önreklámnak...). Sőt, van rá némi esély, hogy a Bizottság meghallgatja a sirámokat, két okból is. Az egyik, hogy a most gyűrűző gazdasági válság egyik fő oka éppen az ellenőrizetlen körülmények között nyújtott nagy kölcsönök voltak, vagyis ezt a területet várhatóan újra fogják szabályozni (igaz globális szinten, lásd áprilisi G20). Másrészt azért, mert ez a téma jól eladható kampánytémaként is szolgálhat az év végén felálló új Európai Bizottságnak.

Azért mi reméljük, hogy az ilyen megfontolások mellett azoknak a kapitális barmoknak a helyzetére is gondolnak majd Brüsszelben, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy ne kelljen a szomszédban TV-zni...

*ennél több csak egy önálló jelentés lehetne, ami valóban döntéshozatali eljárást indtana!

A bejegyzés trackback címe:

https://relevanstartalom.blog.hu/api/trackback/id/tr4959227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ventura Blvd 2009.02.22. 22:11:13

Azért azt nem értem, hogy, amennyiben van nékünk egy saját érdekeinket védő szervezetünk a pénzügyi és számviteli felügyelet, akkor miért kell a THM-nek Brüsszelbe utaznia. A kérdés álságos, hiszen pontosan tudom, hogy a PSZÁF semmit sem tesz, csak magyaráz, ezért gonoltam, hogy az Antiprovident, mint civil lesz a megoldás a Pszáf meg elmehet..
mertmegerdemled.blog.hu/2009/02/16/antiprovident_avagy_a_pszaf_is_elmehet_a_05

Bruno 2009.02.22. 22:15:18

Nem szeretnék Provident ügynöknek látszani, de mégis meg kell jegyeznem, hogy senki mögött nem álltak fegyverrel, amikor a "kíváló" bank ügynökével tárgyalt.

bryan 2009.02.22. 22:16:47

Az ilyen hitelek eltűnésére kb annyi esély van mint a prostitúció, vagy a fűfogyasztás teljes megszüntetésére. Ha a provident nem ad,akkor ezek az emberek mennek szépen az uzsorásokhoz. Azok meg még a providentnél is gázabbak, pedig ilyen azért kevés van. A provident sem ad mindenkinek, minnél alacsonyabbra lövöd be a mximális kamatot, annál többen kerülnek uzsorások kezére. Tehát a szabályozással nagyon óvatosan kell bánni. Ami még segíthetne hosszútávon, az a közgáz alapismeretek oktatása az általános iskolában. De a populista megoldás, csak újabb problémákat generál.

sodika · http://youtube.com/66masodperc 2009.02.22. 22:18:20

Azt azért ajánlanám mindenkinek, hogy nézze meg a Provident múlt heti fél órás sajtótájékoztatóját, mielőtt feltétlenül uzsoráról és adósságspirálról kezdene el beszélni.
www.indavideo.hu/video/Provident_sajtotajekoztato

teofilka 2009.02.22. 22:41:35

Én meg azt mondom, hogy egy alapműveletes számológépet kellene mindenkinek adni, hogy tudjon számolni, hogy képben legyen menyit vett fel, és mennyit kell visszacsengetnie.
Nem lennék meglepve, ha Il-Ferro vagy HírAutó "előfizetők" is lennének az adósok soraiban...

XXL (törölt) 2009.02.22. 23:05:57

"...valamit tenni kell az fix."

Talán esetleg nem kellene felvenni őket.
Ez miért nem jut eszébe senkinek? Mindenki inkább a szabályozást módosítaná, állami beavatkozást sürget, stb. ahelyett hogy tudatos fogyasztókat nevelnénk akik megnézik mit is csinálnak.
Európa = állambácsi majd megmondja = idióta állampolgárok.

Netmaster 2009.02.23. 00:16:01

"Azért mi reméljük, hogy az ilyen megfontolások mellett azoknak a kapitális barmoknak a helyzetére is gondolnak majd Brüsszelben, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy ne kelljen a szomszédban TV-zni..."

Sajnos vannak, akik ilyen hitelek felvételére kényszerülnek, és nem azért, hogy megvegyék a tévéjüket, hanem, hogy ki tudják fizetni a gázt, villanyt.
Vannak szerencsétlenek, akik annyira nem tudnak tartalékolni, hogy váratlan, vagy megnövekedett kiadásokat nem tudnak hitel nélkül finanszírozni. Ilyenkor jön a Provident, vagy az egyéb uzsora, meg az adósságspirál...

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.02.23. 00:52:40

Jó lenne, ha az embereket gondolkodni, a szövegeket megérteni is megtanítanánk, és akkor talán tisztában lennének azzal, hogy mit vállalnak egy ilyen hitel felvételével.
emberitisztesseg.blog.hu/2009/02/21/50_herz_aramerosseg
Sajnos nem csak a pénzintézeti szerződéseket nem értik sokan, szinte minden területen baj van.

Kiotop 2009.02.23. 01:08:50

Komolyan nem hiszem el, hogy a THM miatt problémázik mindenki...
Ha 52 hét( 1év) a futamidő és 200ra visszafizetsz 450et akkor az NAGY THM.
Ha 4év a futamidő és 200->450 akkor meg "KICSI" A THM.
A 2. esetben nem problémázik senki pedig akár a 450 még lehet több is...
Az emberek gondolkodásán kell segíteni, hogy ne hitelből fedezze az letét!

tutti 2009.02.23. 01:53:13

Sokáig csodálkozva néztem ezeket a TV reklámokat, hogy úristen. Na hát nem volt alaptalan a csodálkozásom, mint utóbb kiderült. De ha az emberrel elhitetik azt, hogy értelmetlen dologra fedezet nélkül nagy kamatú hitelt felvenni kiszolgáltatott embereknek teljesen természetes dolog, az már elég rossz. Az ún. fogyasztó megtévesztése is. Teljesen idilli és általános, elfogadott dolognak mutatják be a fogyasztási hitelt. Én soha nem venném fel. Inkább nem lenne TV-m. Könyvtárba beiratkozni olcsóbb és hasznosabb :)

csiperke73 2009.02.23. 01:53:47

Szörnyű,hogy vannak emberek akik meggondolatlanul vesznek fel mindenféle hiteleket,aztán belefulladnak.Örülök neki hogy vannak emberek akik gátat szeretnének szabni az efféle gátlástalan ajánlatoknak.

Neocon 2009.02.23. 01:54:49

Termeszetesen minden igaz, amit leirtal, de:
1. mindig lesznek hulyek, akik nem nezik meg mekkora kamatot kell fizetni a felvett osszeg utan es a sajat lehetosegeikkel sincsenek tisztaban
2. van egy reteg, amelynek szuksege van az ilyenfele gyorskolcsonokre. A bankok jellemzoen nem adnak egy honapra, kettore stb. kolcsont, foleg nem kisosszegut. Ha nem lehet legalis uton, akkor illegalisan (ertsd bunozokon keresztul) fognak ezek az emberek a szukseges penzhez hozzaferni.
Szoval csak ovatosan azokkal a bizonyos agarakkal.

gitáros 2009.02.23. 02:43:13

Már miért és honnan vették volna már le a hirdetéseiket?

Mellesleg ez az egyetlen, ami nem korrekt a cégben. Sajnos, néha szükség van erre a hitelfajtára is, de biztos, hogy nem a plazmatévét meg a nyaralást kéne nyomni ezügyben...

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.02.23. 05:56:42

Senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy felvegye a hitelt ilyen feltételek mellett. Nem az EU-hoz kell menni rinyálni, hanem a PSZÁF-nek kellene hatékonyabban fellépnie, a hasonló thm-mel dolgozó cégekkel szemben. Szerintem.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.02.23. 07:03:21

A provident eddig a providentet reklámozta, most a politikusokat. Repcsizés, meg az eu vegzálása helyett lehetne szépen törvényeket hozni a kamatplafonról. Nem mintha azokat a törvényeket nem lehetne majd kijátszani, ráadásul az "áldozatok" hathatós közreműködésével...

KaPé 2009.02.23. 07:22:15

Szerintem is küzdeni kell a magas thm-mel nyújtott kölcsönök ellen. Például nem kell felvenni ilyen kölcsönt...

BigPi 2009.02.23. 08:18:02

Természetesen lehet szidni ezt a bankot a magas THM miatt, de én még sem tenném.
Ezzel a hitel csomaggal nem volt semmi gond, addig még néhány ember rá nem jött, hogy ez ugyan olyan jó és gyors, mint a szomszéd uzsorás. Természetesen annál, azért biztonságosabb hiszen a banktól nem jön át senki, hogy szétverje a fejünket. Ők legfeljebb felszólító leveleket küldenek. És sok ember pont erre kezdett játszani. Ami első látásra felelőtlenséget és előre nem látás hiányát mutatja az gyakran előre megfontolt pénz lehúzásnak indul.
Keményen fogalmazok igen ez így van. Mi is vettünk föl tőlük hitelt. Hiszen akkoriban még nem voltak elterjedve a hitelkártyák, de a mesterembereket ki kellet fizetni, ha elvégezték a munkájukat, és ők voltak az egyedüliek, akik olyan gyorsan adtak hitelt. A megjelenő ügynök mindent aprólékosan elmagyarázott. Azt is elmondta, hogy nem a kamat a magas, hanem a járulékos költségek, ami elsősorban az ő jutalékukból tevődik ki. Hiszen az ügynökök minden héten meglátogatják az ügyfelet és beszedik az esedékes törlesztő részletet.
Mi örültünk, hogy annak idején volt ilyen lehetőség. Aki előre gondolkozva veszi és használja fel a hitelt az nem fog csalódni.

Golem 2009.02.23. 08:18:43

...és ezeknek a "kapitális barmoknak" mind-mind van szavazati joga akár gazdaságpolitikai kérdéseket érintő népszavazáson is. a négyévenkéntirőlmeg nem is beszélve. Na az a szomorú, nem a THM.

Közöd?? (törölt) 2009.02.23. 08:27:03

nem értem mit európázik, rá kell venni a magyar képviselőket hogy megszavazzák a törvényt a kamat ellen

manes 2009.02.23. 08:28:32

A hirdetések a tv-ben továbbra ia mennek ezerrel.

huta9020 2009.02.23. 08:45:32

Nobel-díjasnak kell lenni ahhoz, hogy az emberek felfogják, hogy nem azzal van baj, aki (egyébként törvényesen) kínálja, hanem azzal, aki felveszi?

Határozott Szándék (törölt) 2009.02.23. 08:46:56

Én olyanokat is ismerek, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy kifizessék az adótartozásukat.

Editor Bob 2009.02.23. 08:47:36

Ez a hitelre vett TV, mikró stb. dolgot nem értem. Ha valaki olyan csóró, hogy nincs semmi félretett pénze, az miért nem elégszik meg egy 30 ezer forintos új képcsöves TV-vel, vagy egy 10 ezer forintos Hausmeister mikróval, ha tönkrement a régi? Ezek az "áldozatok" mégse ugyanolyanok, mint akinek a lakáshitele dől be. Önként szerződtek, teljesen felesleges dolgokra költve a pénzt. Így jártak, kár értük Brüsszelnél lobbizni.

staropramen 2009.02.23. 08:49:02

Azért remélem, hogy a kérdés és a válasz is eljut hozzánk, lesz aki közkinccsé teszi.Esetleg így:
Mit tehet egy EU tagállam átlagos családja a sikeres konyhafelújítás után, amennyiben a saját erős hűtőszekrény beruházásra már nem rendelkezik megfelelő tőkével?
Válasz :használja a régit.

respecta /01 2009.02.23. 09:05:31

"Azért mi reméljük, hogy az ilyen megfontolások mellett azoknak a kapitális barmoknak a helyzetére is gondolnak majd Brüsszelben, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy ne kelljen a szomszédban TV-zni..."

Ilyet csak kapitális barom ír, drága barátom!
Cinikus, öntelt vagy , én meg nagyon finoman fogalmazó.
Szerencse, hogy embertársaid érdekében írsz, mert mi lenne, ha nem...
Én soha nem vennék fel ilyen hitelt, de milyen alapon minősítesz durván fogalmazva?! Tudsz egyáltalán valamit a felvevők indokairól, az okokról?
Esetleg beszélgess velük.

respecta /01 2009.02.23. 09:11:47

"Azért mi reméljük, hogy az ilyen megfontolások mellett azoknak a kapitális barmoknak a helyzetére is gondolnak majd Brüsszelben, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy ne kelljen a szomszédban TV-zni..."

Ilyet csak kapitális barom ír, drága barátom!
Cinikus, öntelt vagy, én meg nagyon finoman fogalmazó.
Szerencse, hogy embertársaid érdekében írtál, mert mi lenne, ha nem...
Én nem vennék fel ilyen hitelt soha, de mit tudsz az érintettek indokairól, az okokról? Durván minősítesz, megítélsz, de kérdem tőled: beszéltél már közülük valakivel?
Talán nem ártana. Még akkor is, ha mások, mint te!

respecta /01 2009.02.23. 09:13:31

Nem engedsz reflektálni egyáltalán, mert ismeretlenül minősítettelek barátom (még csak nem is durván) és kérdést intéztem hozzád?
Szavam sincs rád!

csalamade 2009.02.23. 09:16:43

Nem ertem. Vilagosan fel van tuntetve, hogy eleted vegeig nyogni fogod a felvett hitelt. Amennyiben ezek utan felveszed, megerdemled.

respecta /01 2009.02.23. 09:17:20

Nem engedsz reflektálni barátom, egyetlen csúnya szó leírása nélkül sem?!
Ez igen!
Te aztán releváns vagy...

respecta /01 2009.02.23. 09:18:26

"Azért mi reméljük, hogy az ilyen megfontolások mellett azoknak a kapitális barmoknak a helyzetére is gondolnak majd Brüsszelben, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy ne kelljen a szomszédban TV-zni..."

Ilyet csak kapitális barom ír, drága barátom!
Cinikus, öntelt vagy, én meg nagyon finoman fogalmazó.
Szerencse, hogy embertársaid érdekében írtál, mert mi lenne, ha nem...
Én nem vennék fel ilyen hitelt soha, de mit tudsz az érintettek indokairól, az okokról? Durván minősítesz, megítélsz, de kérdem tőled: beszéltél már közülük valakivel?
Talán nem ártana. Még akkor is, ha mások, mint te!

respecta /01 2009.02.23. 09:19:07

Szólnék, de nem engeded!!

respecta /01 2009.02.23. 09:23:49

"Azért mi reméljük, hogy az ilyen megfontolások mellett azoknak a kapitális barmoknak a helyzetére is gondolnak majd Brüsszelben, akik 300-400 százalékos THM-re vettek fel hitelt, hogy ne kelljen a szomszédban TV-zni..."

Ilyet csak kapitális barom ír, drága barátom!
Cinikus, öntelt vagy, én meg nagyon finoman fogalmazó.
Szerencse, hogy embertársaid érdekében írtál, mert mi lenne, ha nem...
Én nem vennék fel ilyen hitelt soha, de mit tudsz az érintettek indokairól, az okokról? Durván minősítesz, megítélsz, de kérdem tőled: beszéltél már közülük valakivel?
Talán nem ártana. Még akkor is, ha mások, mint te!

Msreleváns 2009.02.23. 10:18:29

@respecta / 01: Kedves respecta!

Természetesen engedek kommentelni. Tegnap este óta nem voltam netközelben, így nem tudtam engedélyezni a kommenteket. De most mindet kitettem, hogy lásd, nálam meg lehet szólalni!

Msreleváns 2009.02.23. 10:20:29

@respecta / 01: Véleményem szerint akkor sem egészen normális, aki ilyen magas kamatú hitelt vesz fel. Akiknek ilyesmire lehet szüksége, általában olyan emberek, akiknek más típusú hitele (jövedelme hiányában) nem lehet. Akinek viszont nincs jövedelme, miből fizeti vissza a 3-4 szeres összeget????

Javíts ki ha tévednék...

respecta /01 2009.02.23. 10:44:48

@Msreleváns:
Mea culpa,mert még nem jártam így. csak ezért.
Másrészt lehet, hogy nem normális ilyen magas kamattal hitelt felvenni, de maga az ember még lehet nagyon normális.
Te meg én örüljünk, hogy nem vagyunk kényszerítő élethelyzetben!
Legvisszataszítóbb reklámjuknak azt tartom, amikor az unoka szülinapja a mottó! Kiverte nálam a biztosítékot, de nagyon. Undorító és egyben nagyon szomorú is. És tudod miért? Mert a közelben lakó kedves szomszédaimról is szólhatott volna...kiváló emberek és sajnos felvették. Indokaikról meg szomorúan állapítottam meg, hogy relevánsak a mindennapokkal.
Tudja a Provident, hogy kikre alapoz (fene a p...ba)!
Hidd el, nem IQ függő az egész, hanem élethelyzet függő. Nagy különbség!
A kilátástalanságban meghozott döntések bizonyos beszűkült tudatállapotban történnek. Önző módon kívánom neked is, magamnak is, hogy csak kívülről szemléljük, ha már előfordul emberekkel és nincs jelen valaki, aki megakadályozza.
Egyet tudsz érteni?

Msreleváns 2009.02.23. 10:50:51

Ezzel természetesen egyet tudok érteni. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan szituációk, amikor az ember rossz döntéseket hoz. És éppen az a borzasztó ebben a hitelkonstrukcióban, hogy erre játszik rá. És gondolom a házhoz kiszaladó ügynök sem igyekszik meggyőzni a családot, hogy jól fontolják meg a döntést...

respecta /01 2009.02.23. 10:59:38

@Msreleváns:
Pontosan!
Jót beszélgettem veled, ezért nem tetszettek megítélő szavaid.
Megyek is dolgozni, vigyázva, hogy el ne késsek, nehogy egy idő múlva magam is a Provident-re legyek utalva....
Szép napot!
süti beállítások módosítása