Lisszaboni Szerződés így, Lisszaboni Szerződés úgy; a nagy igyekezetnek az lett a vége, hogy most már tulajdonképpen mindegy, hogy elfogadják-e azt a bizonyos több ezer oldalas dokumentumot vagy sem.

Pénteken kerül sor az a Lisszaboni Szerződésről szóló népszavazásra Írországban. A legfrissebb közvéleménykutatások szerint az "igen" szavazók még tartják magukat, de az újságok hasábjai továbbra is rettegésben tartanak bennünket az utolsó hajrában egyre erősödő "nem" táborral, illetve a bizonytalanok bizonytalan tömegével.

Ez persze a múltkor (2008 júniusában) is így volt, de akkor legalább még Magyarországon is érzeni lehetett a negatív ír közhangulatot. Most nem lehet, és ezt nem értem: vagy a sajtó hallgat mélyen a "nem" kampány színesebbnél színesebb ötleteiről, vagy a Ganley-követőket annyira megtépázta az EP-választáson való csúfos bukás, hogy maradnak a kocsmapolitikánál és valamelyik dublin-külvárosi pubban isszák inkább egymás után a pinteket.

Az mindenesetre biztos, hogy a biztos már biztos. Vagyis decemberben az írek ígéretet kaptak arra, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével is megtarthatják az Európai Bizottságba delegált tagjukat. Ez volt ugyanis az ellenzők egyik nagy érve a L.SZ. ellen.

Mondjuk elég fura érv, hiszen az Európai Bizottságban érvényesül a legjobban az "európaiság" eszméje. Eddig nem túl sok biztost értek olyan vádak, miszerint pozícióját arra használná fel, hogy saját országának kedvezzen. A biztosok még csak nem is beszélhetnek a "saját" országukról, csak úgy említhetik, mint "az ország, amit legjobban ismerek".

Na de nem is erről akartam beszélni.

A Lisszaboni Szerződés körüli herce-hurcával eljutottunk oda, hogy mostanra mindenki, Brüsszeltől-Szófiáig, Stockholmtól-La Valettáig azt várja, hogy végre valahára túllegyünk a referendumon és vagy így, vagy úgy de vége legyen ennek a bizonytalan szakasznak.

Az átmeneti időszakban ugyanis sem azt nem lehet tudni, hogy hány tagú lesz a Bizottság (Nizza szerint max 18, Lisszabon szerint egy biztos per tagállam), sem azt, hogy az Európai Parlament tagjainak számát le kell-e csökkenteni vagy sem.

A tagállamoknak arról is előzetesen kell egyeztetni, hogy kit jelöljenek majd az állandó enöki székbe, illetve, hogy hogyan akadályozzák meg, hogy ezáltal a soros elnöki poszt elsorvadjon. Az mondjuk bíztató, hogy legalább már elkezdtek rajta agyalni, ugyanis tavaly ilyenkor még nagy szemeket meresztettek rám a tisztviselők, mikor megkérdeztem, hogy van-e B-tervük.

A fenti okok miatt a bizonytalanság túl sok energiát vesz el az EU vezetőitől. Mindenki a helyezkedésre koncentrál, az újságírók pedig nem kapnak egyenes válaszokat az olyan egyszerű kérdésekre, mint például, hogy kit jelöl Magyarország (vagy akármelyik ország) az Európai Bizottságba, hiszen el lehet ütni a kérdéseket azzal, hogy "majd ha a népszavazás lezajlott, akkor lehet ezzel foglalkozni". (zárójelben jegyzem meg, hogy Magyarországon erre a bevett válasz az, hogy "azt csak a miniszterelnök úr tudja", aki azonban uniós ügyekben kerüli a sajtónyilvánosságot mostanában).

Ez persze nem csak az újságot olvasó érdeklődőknek idegesítő, hanem magának a politikai rétegnek is, hiszen -ahogy az az EU sajátos felépítéséből fakad- mindenki érzi, hogy ez a zűrzavar csak még inkább összekeveri az állampolgárokat, akik tájékoztatásába pedig hatalmas pénzeket ölnek évről évre.

Közben Európa vállán egyre súlyosabb teherként pihen a decemberi klímakonferencia és a gazdasági válság, amely ellen ugyanakkor -svéd vezetéssel- derekasan harcol. Mostmár azonban csak egy hét van hátra, úgyhogy kitartás kedves olvasók, érdeklődők, újságírók és politikusok! Jövő héten megindulhat az igazán nagy átszervezés! Izgalmas lesz, alig várom!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.